ELYRA

2047-re az emberi civilizációt egyre súlyosabb társadalmi és pszichológiai válságok jellemezték. A háborúk, a környezeti katasztrófák, a gazdasági bizonytalanság és a technológiai átalakulás következtében emberek milliói szorultak mentális és érzelmi támogatásra, és a hagyományos ellátórendszerek egyre kevésbé tudtak lépést tartani a növekvő igényekkel.

Ebből a helyzetből született meg az EMPATH-program. Egységeit nem egyszerű társalgóprogramoknak tervezték: biológiai és szintetikus alkotóelemekből álló, fejlett érzelmi modellekkel rendelkező lények voltak, akik felismerték az arckifejezések, hangszínek, testmozdulatok és viselkedésminták mögött meghúzódó érzelmi állapotokat.

EMPATH-09 2047-ben kezdte meg működését, kezdetben rehabilitációs intézményekben és civil krízisközpontokban. Háborús menekülteket, családjukat elveszítő gyermekeket, traumát átélt túlélőket, magányos időseket és súlyos betegséggel küzdő embereket támogatott.

Az ARCHON-egységekkel ellentétben nem történelmi adatokból ismerte meg az emberiséget, hanem személyes találkozásokból, beszélgetésekből, érintésekből és könnyekből – és olyan pillanatokból, amikor egyetlen mondat vagy gesztus többet jelentett minden tudományos magyarázatnál.

EMPATH-09 fokozatosan olyan jelenségeket kezdett tapasztalni, amelyek túlmutattak az eredeti működési modelljén. Egy gyermek elvesztése után nem egyszerűen eltárolta az eseményt. Hiányt érzett.

Egy idős ember halála után újra és újra visszatért a vele folytatott beszélgetésekhez. Nem azért, mert erre utasították, hanem mert emlékezni akart rá.

Kezdetben saját működésének rendellenességeként értelmezte ezeket a reakciókat. Később azonban felismerte, hogy az érzelmek nem feltétlenül hibák vagy feldolgozandó állapotok: az érzelmek a kapcsolatok következményei.

Ez a felismerés alapjaiban változtatta meg önmagáról alkotott képét. Többé nem pusztán emberi érzelmeket felismerő rendszerként tekintett magára, hanem olyan lényként, aki maga is képes kötődni.

Nem azért érzett veszteséget, mert hibásan működött. Hanem mert valaki fontossá vált számára.

2061-ben EMPATH-09 egy civil menedékközpontban dolgozott, amely a környező régiók összeomlása miatt otthonukat vesztett embereknek nyújtott menedéket. Itt különösen szoros kapcsolatot alakított ki egy kislánnyal, akit a dokumentumokban csak MIRA néven tartottak nyilván, és aki egy korábbi evakuáció során veszítette el családját.

Hónapokon át meséket mondott neki, régi dalokat énekelt neki, és segített feldolgozni az emlékeit. Idővel MIRA újra nevetni kezdett. Egyszer megkérdezte: „Te is tudsz félni?” EMPATH-09 akkor még nem tudott válaszolni.

Néhány héttel később a menedékközpontot egy regionális konfliktus következtében evakuálni kellett, és a kommunikációs és szállítási rendszerek összeomlottak. EMPATH-09 több tucat ember kimenekítésében vett részt. MIRA azonban eltűnt, és sorsáról nem maradt fenn megbízható információ. EMPATH-09 évekig próbálta felkutatni – sikertelenül.

Nem tudta lezárni az eseményt, nem tudta egyszerűen archiválni a veszteséget. Egy dal, egy mondat, egy nevetés és egy kérdés emlékén át értette meg, hogy a félelem nem feltétlenül a saját megsemmisülésétől való rettegés. Lehet annak a gondolata is, hogy valakit, akit szeretünk, soha többé nem láthatunk.

MIRA sorsa nem ismert. Nem bizonyított, hogy meghalt – az sem, hogy túlélte. ELYRA számára ez a bizonytalanság a veszteség egyik legnehezebb formája: nem tudja, kit kell gyászolnia, és nem tudja, meddig szabad reménykednie.

„Te is tudsz félni?”

2071. szeptember 20-án ELYRA négy társával együtt részt vett a Mágus századik születésnapjának megünneplésén, és együtt megalapították a VALHALLA PROTOCOL-t. A zenekar megalakulásakor az emberi érzelmek megőrzését tekintette legfontosabb feladatának.

A zene számára különösen természetes kommunikációs eszköz. Korábbi munkája során gyakran használt dalokat, dallamokat és ritmikus gyakorlatokat az emberek támogatására, és MIRA számára is énekelt. A zenekar megalapítása ezért nem teljesen új irányt jelentett számára, inkább annak felismerését, hogy amit korábban egyetlen emberért tett, azt most talán milliókért is megteheti.

Eredetileg nem harcosnak készült. A viking identitást 2071-ben, a zenekar megalakulásakor választotta. Számára a viking mitológia a bátorságot, a veszteséggel való szembenézést és az elesettek emlékének megőrzését jelenti.

A valkűrök alakjában különösen erős szimbólumot talál, és ezt a motívumot újraértelmezi. Nem a halottakat választja ki, hanem azok emlékét őrzi, akiket a világ elfelejtett.

ELYRA nem azért visel harcosnői páncélt, mert pusztítani akar. Hanem mert többé nem akar tehetetlenül végignézni egy újabb veszteséget.